• login Bejelentkezés
  • Ötletek, visszajelzés, kérdések
  • Hibajelentés
  • Forráskód
  • Startup Campus BME

    Pályázati lehetőség  a FIEK szervezésében megvalósuló, BME és a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő közreműködésével megvalósuló Startup Campus BME powered by Hiventures Programra. Az öt alkalmas képzés során a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokkal, eszközökkel, fogalmakkal ismerkednek meg a résztvevők, amelyeket mentorok által irányított munka keretében gyakorolnak és készségszintre fejlesztenek. A képzéseken az elméleti tudás megszerzésén kívül csapatmunka és vállalati szakemberek bevonásával ipari validáció segíti a fiatalokat az új ismeretek gyakorlati alkalmazásában. A mentorprogram végére a hallgatók üzleti modellel, szándéknyilatkozat-mintával, pénzügyi és rövid üzleti tervvel, illetve pitch deck-kel rendelkeznek majd, utóbbit a Demo Day során vállalati partnerek és befektetők előtt mutatják be. A programba került projektek esélyt kapnak a Hiventures 9 millió forintos befektetési ajánlatára. Jelentkezési feltételek:

    • minimum 2 főből álló, innovatív ötlettel/prototípussal rendelkező csapat
    • a csapatból legalább egy fő aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik budapesti felsőoktatási intézményben

    Fő témák: A képzésre bármilyen innovatív ötlettel/projekttel lehet jelentkezni, de van néhány kiemelt téma, vállalati kihívás. Kiemelt témák:

    • clean air
    • mobility
    • smart city
    • energy

    A program nyílt napja 2019. február 12-én lesz. Regisztráció a nyílt napra: http://goo.gl/eazVo3 Jelentkezési határidő a programra: 2019. február 17. További részletek és jelentkezés: http://www.startupcampus.hu/scbme2019 A tavalyi sikeres programról készült bme.hu cikk itt olvasható: https://www.bme.hu/hirek/20181213/Otletbol_sikeres_vallalkozas_%E2%80%93_9_millio_forintot_kapnak_diakok_startup_inditasara

    Csatolmányok