Egységes európai leírás készült az MI-hez kapcsolódó szakmákról
Egységes európai leírás készült az MI-hez kapcsolódó szakmákról a BME közreműködésével is
A dokumentum szakmai alapját az ARISA projekt adta, amelyben a Műegyetem is részt vett.
https://www.vik.bme.hu/hir/3083-artificial-intelligence-skills-alliance
Az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) idén júniusban adta ki a CWA 18398 jelű, „AI Professional Role Profiles and Educational Profiles" című műhelymegállapodást. A dokumentum egységesíti a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szakmai szerepkörök leírását, megadja, hogy milyen tudás kell hozzájuk, és azt milyen képzéssel lehet megszerezni.
Erre azért van szükség, mert ma ugyanazt a munkakört sokféleképpen nevezik, ugyanaz az elnevezés pedig más és más tudást takarhat. Egy álláshirdetésben például „adattudós" szerepel, egy egyetemi tantervben „MI-mérnök", és nem derül ki, hogy a kettő mögött ugyanaz a tudás áll-e. Közben Európában egyelőre kevés az olyan informatikus, aki MI-rendszereket felelősen tud fejleszteni és üzemeltetni.
A megállapodás az ARISA (Artificial Intelligence Skills Alliance) projekt eredményeire épül. A négyéves, Erasmus+ programból finanszírozott projekt tizenkét ország egyetemeit - köztük a BME-t -, szakmai szövetségeit és felnőttképzőit fogta össze. Célja az volt, hogy felmérje, milyen MI-tudásra van szükség a munkaerőpiacon, és erre képzési programokat dolgozzon ki, amelyeket pilot jelleggel el is indított.
A dokumentum nyílt munkacsoportban, közös megegyezéssel készült. Több mint 130 szakértő dolgozott rajta, 100-nál több szervezet és 27 európai ország képviseletében: cégek, egyetemek, felnőttképzési intézmények, tanúsító szervezetek és kutatóintézetek. Bekapcsolódott a CEN/TC 428 műszaki bizottság is, amely az informatikai szakmák kompetenciaszabványaival foglalkozik. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) részéről Dr. Gyires-Tóth Bálint, a Távközlési és Mesterséges Intelligencia Tanszék docense vett részt a munkában.
A dokumentum nem törekszik a szakmák teljes körű felsorolására. Szerepköröket és képzési profilokat ír le, ezekhez kompetenciákat és tudásszinteket rendel, továbbá sablonokat is tartalmaz, amelyeket az intézmények a saját igényeikre szabhatnak. Külön kezeli a laikus felhasználót, a mesterséges intelligenciát a munkájában használó szakembert és az MI-fejlesztő szakembert. A leírás illeszkedik az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletéhez (EU AI Act) és a témában született további európai szabványokhoz.
Az oktatási intézményeknek a dokumentum a tantervek kialakításához ad támpontot. A tantárgyak kimeneti követelményeit így konkrét szerepkörökhöz és tudásszintekhez lehet kötni, más európai intézményekkel megegyező módon. Ez megkönnyíti az akkreditációt és a mikrotanúsítványok kiadását, továbbá azt is, hogy a külföldön szerzett tudást itthon be lehessen számítani.
Emellett a cégeknek abban segít, hogy pontosabban fogalmazzák meg, milyen felkészültségű munkatársat keresnek. Ugyanezekkel a profilokkal azt is felmérhetik, hogy saját munkatársaiknak milyen továbbképzésre van szükségük. Ez az AI Act miatt is lényeges, mert a rendelet elvárja a mesterséges intelligenciát használó szervezetektől, hogy gondoskodjanak munkatársaik megfelelő felkészültségéről.
Forrás:
https://www.cencenelec.eu/media/CEN-CENELEC/CWAs/RI/2026/cwa_18398_2026.pdf
https://www.cencenelec.eu/news-events/news/2026/en-in-the-spotlight/2026-09-02-cwa_arisa/