IX. Országos IT megmérettetés
chat febr. 20., p., 15:45link_2 vik.bme.hu/hir/3610-ix-orszagos-it-megmerettetes
A BME VIK idén is otthont adott az Országos IT Megmérettetés ünnepélyes döntőjének és díjátadójának, amely az elmúlt években a hazai informatikai tehetséggondozás egyik kiemelkedő eseményévé vált. Büszkék vagyunk arra, hogy a TOP 10 nyertesek között ismét négy, BME-n végzett hallgató is volt.
A verseny 9 éves történetében először a résztvevők hat kategóriában elődöntő fordulóban is összemérhették tudásukat, amelyek közül hármat élő közvetítésen keresztül is nyomon követhettek az érdeklődők. Az esemény nemcsak a versenyzők számára jelentett szakmai kihívást, hanem a látogatók számára is értékes betekintést nyújtott az informatikai területek aktuális trendjeibe és gyakorlati alkalmazásaiba.
Az eddigi hagyományokhoz híven vendégeink az egyetem aulájában és termeiben szakmailag releváns workshopokon vehettek részt, valamint a meghívott kiállítókkal és iparági szereplőkkel beszélgethettek.
A díjátadót az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja, Dr. Imre Sándor nyitotta meg ünnepi beszédével, amelyben kiemelte a tehetséggondozás, az innováció és a gyakorlati tudás fontosságát. Ezt követően kihirdetésre kerültek a 16 kategória dobogós helyezettjei, valamint átadásra került a „Hazánk legsokoldalúbb informatikusa” cím is.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem számára kiemelten fontos, hogy teret biztosítson az olyan kezdeményezéseknek, amelyek ösztönzik a fiatal tehetségeket, támogatják a szakmai fejlődést, és erősítik a hazai informatikai közösséget.